Jelenlegi hely

Elhunytak



Köszönöm.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nekem a 16 éve elhunyt nagymamám számát nem sikerült még törölni.



Furák vagytok. Vagy lehet én. Én ennél azért sokkal könnyebben továbbléptem. Muszáj is volt, sok felesleges szám lenne a telefonomban - már csak nővérem meg én maradtunk, és ő is egyedül.



asszem akkor neked nem irom, hogy "bro", nehogy elpatkoljak.

Oltasd magad kinaival, az a legjobb. Sinopharm forever.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Nálam valóban sok a fölösleges, elférnek. De nemcsak szentimentalizmusról van szó, egyszerűen eszembe sem jutott a törlés. Továbblépnem sikerült, ha nyilván hiányzik is. Van azóta más a "funkcióinak" a pótlására (érzelmileg is értve - ez buzisan hangzik, de mivel lány volt, annyira mégse), és a párjával is inkább a halála után kerültünk baráti viszonyba, azóta is tartjuk a kapcsolatot, mondhatni, együtt dolgoztuk fel a veszteséget.

Mivel régóta rákos volt és már csak kb. évente egyszer találkoztunk (a végső összefutás előtt pedig két évig nem), volt idő rá felkészülni, és az életemet kevésbé borította, de ettől még tényleg az egyik hozzám legközelebb álló ember volt az életemben, nem valaki, akivel egy időben éppen sokat lógtam. A hirtelen halála valakinek, aki az életemnek napi szinten része, a gyakorlatban jobban összetörne, így persze az fáj, hogy nem használtuk ki eléggé a rendelkezésre álló kevés időt.

Amúgy a nagyszüleim számát se töröltem, és mivel házhoz tartozik, ez egyébként is érthető, de apám már talán el is adta. Az ő haláluk is finoman szólva kellemetlen volt, de egy fiatalabbé, egy kortársé máshogy megrázó.

Sors bona, nihil aliud.



:D nem a telefonom a hibás szerintem :D
Amúgy is kb. 3 évente cserélgetem.



Ez a tel szám nem kitörlése tud nem vicces szitukat is eredményezni.
A szolgáltató ugyanis -a már nem használt számot- egy kis pihentetés után újra kiadja egy random előfizetőnek.
Aztán amikor a Viber csipog, hogy XY regisztrált a viberen,( A szám ugye az ő neve alatt van elmentve a telóba ) holott már egy éve halott, az eléggé "fura" érzés. Ez velem történt konkrétan
egy pár éve elhunyt kollégával kapcsolatban.
Ezt csak azért írtam, hogy ilyenre számítani kell.



Belmondo, 88 evesen



:-(
Imádtuk. Elképesztően karizmatikus figura volt, még idősen, ősz hajjal is hatalmasakat játszott. A Désiré, meg az Egy elkényeztetett gyermek utazása pl. a legjobb alakításai között vannak. Meg hát kábé mindenben isteni volt.



RIP

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Nyugodjék békében.

Vill du bli ihop med mig?



progabe írta: Belmondo, 88 evesen

:(

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



LY képe
LY
Donator

Most láttam, hát bazmeg Omar :(((
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=CshAkqlAj1o



Omar :(

Vill du bli ihop med mig?



Lovecraft countryban is jó volt :(



Norm MacDonald

Ugy fest hosszu evek ota titokban tartotta hogy rakja volt.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



:((

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson



:-(((



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!