Jelenlegi hely

Ki mit olvas most?


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Suttyomban olvasgattam, amikor belefért, pár említésre méltót idevetek.

Bernáth István: Skandináv mitológia

Jó kis gyorstalpalóval kezdődik az Edda-olvasáshoz, és külön jót tesz neki, hogy a prózai Eddával kezd, így sokkal jobban fogyasztható a verses. Bár azt már olvastam korábban is (és a Tandori-féle fordításban), nyilván az is segített abban, hogy jobban csússzon. Az utóbbi amúgy nem teljes, a "nagy" mitológiai témákra koncentrál, így a hősepika Sigurdékkal abban nincs benne, míg a szövegesben igen.

Igényes kiadás, Bernáth jól ír, de kissé modoros és szájbarágós néha. A verseknél néha szinte az alanyt és az állítmányt is elmagyarázza lábjegyzetben. De ezzel könnyen együtt tudok élni. Külön jó a kötet végén a szószedet, nemcsak tömör lexikon a témához (egy-két korábban nem szereplő újdonsággal is), de hogy ki, mi hol szerepel a könyvben, abban is eligazít.

Arthur C. Clarke: 3001 – Végső űrodisszeia

Érdekes olvasni, hogy miként gondolta tovább a Clarke az univerzumát annyi év után, de ennyi az összes létjogosultsága, amúgy csak közepes. Van retcon is, nerfelés is, a harmadik könyv mintha nem is létezne, bár vett át onnan fejezetet. Sajnos a hard sci-fi része annyira nem érdekes, hogy üssön (pláne 2020-ban), a társadalmi, pszichológiai oldal pedig itt sem erős. A vége akaratlanul vicces az évszám és egy bizonyos film miatt.

Móricz Zsigmond: Pillangó

Azt mondja az alcím, hogy idill. Ha valamitől sötétnek tűnik Móricz művészete, akkor attól, hogy ezt annak tartja :D Remélem, komoly, mert viccnek durva lenne. Amúgy szép ízesen van megírva, olvastatta magát, és tényleg a pár mondatos karaktereknek is van... karakterük. Ismerős arcok is még a gyermekkori falusi rokonságból. (Bár a regény nagyrészt Debrecenben játszódik.) Nem tökéletesen idilli látképecske a korabeli vidéki életről. Nem az író főműve, rövidke is, de jó.

Móricz Zsigmond: Árvácska

Ez már kevésbé volt újdonság, különben is közismert, mint Cincinnatus. Látszólag teljes sötétség Móriczhoz képest is, de azért nem mindenki sith. Szinte le se tettem az elejétől a végéig.

Robert Merle: Védett férfiak

M betűs, tehát jól csúszott. De ez nem a stílus fantasztikussága miatt, hanem csak. Fogjuk rá, hogy viszonylag szikár, és azért akadnak párbeszédek is bőven. A téma remek, a kibontás hosszú, de a sok apróság meghálálja magát. Főleg egy totalitárius feminista rendszerről szól (Gabika már átélte, neki nem elolvasnia), de azért kapnak az autoriter feministák és a férfiak is. Merle alapos, de aki nem laikus kiszúrhatja az Egyesült Államok alkotmányos berendezkedését illető tévedéseit (a könyv írásakor is fennálltak, és van, ami szerintem nem tudatos változtatás volt a valósághoz képest), de ezeknek amúgy nincs jelentőségük, ha valaki nem akarja tankönyvnek használni. A szatíra jellege miatt könnyen be lehet nyelni a túlzásokat és túl gyors változásokat, az érdekes állami vezetőkön pedig ma talán még kevésbé lepődünk meg, mint a megjelenéskor - és a túlzások is csak reálisabbnak hatnak.

Edgar ​Allan Poe összes versei / The Complete Poems

Felvettem a garbót, és rögtönöztem egy egyszemélyes összeröfföt. Tökéletesre sikerült a rekonstrukció. (Mondjuk részben pár kilométerre Lellétől olvastam piászat után, lefekvés előtt vagy felkelés után, szóval ez igazabb, mint hittem.) Érdekes volt összevetni az eredeti szöveget a különböző fordításokkal.

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Stalker

Nem a leghívebb adaptációja a játéknak.

Sors bona, nihil aliud.



kosz, meg gyerekkent olvastam :)



Joseph Heller: Képzeljétek el
Rembrandt a Homérosz mellszobra felett elmélkedő Arisztotelészt festi. Arisztotelésznek megvan róla a maga sommás véleménye. Keveredik az ókori Athén, a zsarnokság, a nem kevésbé pusztító demokrácia, és az összeomlás kora, a 17. század Hollandiája, azaz világa, mert a szorgos hollandok nem riadtak vissza semmilyen eszköztől, hogy az egész ismert világra rátegyék a kezüket, ahogy annak idején az Athéniak sem, ahogy Amerika gazdasági-politikai csájai is behálózzák a világot, amikor a festmény a Metropolitan múzeumban pihen a huszadik században... Korokon átívelő beszélgetések, elmélkedések, drámák, váltakozó államformák, miközben gyakran nehéz megmondani, melyik korban is járunk.
Nagyon jó könyv. A Millásreggeliben ajánlották, és most én ajánlom mindenkinek.

William Gibson: Mozgástér
Még az elején tartok, de már nagyon izgalmas. Aki olvasta az előtte (sort of) játszódó Perifériát, és tetszett, annak mindenképpen való. Aki nem olvasta, de szereti Gibsont, annak is.
A távoli jövöben a leggazdagabbak és hatalmasabbak rendelkezésére áll a technológia, maivel befolyásolni lehet a múltat. Ez nem a saját jelenükre hat ki, hanem egy megváltozott alternatív idővonalat hoz létre, ami a továbbiakban is megfigyelhető, befolyásolható hasonló technikákkal. Egy nagyon gazdag és nagyon elborult egyén gonosz istent szeret játszani, és szmos alternatív világot hoz létre, amiket a pusztulásba taszít. Kortársai leleplezik és megállítják, de felfedeznek egy utolsó idősíkot, amihez hozzápiszkált, de még talán van idő esélyt kovácsolni az ottaniaknak a túlélésre...
Obama után az USA első női elnökét választották meg, a Brexit szavazás a maradás mellett döntött, és atomháborúval fenyegető krízis alakul ki a Közel-keleten. Eközben egy appok tesztelésével foglalkozó szakember hosszabb munkanélküliség után mohón kap az ajánlat után, hogy jó pénzért véleményezzen egy prototípus programot. A program Eunice néven mutatkozik be neki, és figyelmezteti, hogy nagy szarba nyúlt...



Befejeztem a Gibson könyvet, és hát egy kicsit csalódás volt. Az alap szitu, és ahogy elindul, nagyon ígéretes volt, de aztán nem kezdett vele túl sokat, és különösebb történés nélkül lezárta. Bőven lett volna hová fejlődnie a sztorinak pedig, de nem tette. Rossznak nem rossz, de akkor is csalódás.



illegálisan :) közzé tettem dick: előszemélyek c. novelláját:
https://www.facebook.com/groups/aphilipkdickcsoport/permalink/1953346248...



Ant Middleton: Utánam!

Gondoltam egy fasza könyv lesz a brit ejtőernyős, tengerészgyalogos, majd később kommandós kiképzésről, illetve Afganisztánról valós sztorik.

Erre a könyv fele nagyjából arról szól, hogy folyamatosan balhézik, börtönbe zárják, vagy éppen menekül a rendőrség elől, illetve a családi élete. A másik felében össze-vissza kiképzésről mesél, meg pár akcióról részleteket közöl, de összefüggéstelenül.

Semmennyire sem ajánlanám a könyvet, ha olyan történeteket szeretnétek olvasni, mint amit az elején felsoroltam.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Köszi, nagyon jó!



Thomas Harris - Hannibal

Valahogy úgy hozta a sors, hogy megleptem magamm Harris Hannibal-szériájával. A vörös sárkány és a Bárányok hallgatnak megvolt, könyvben is elképesztően izgalmas, helyenként ugyan kicsit túlírt a rendőri / fbi eljárások részletezésénél, de ettől is (tűnik) okosnak. És akkor eljött a Hannibal.

Nincs abban semmi titok, hogy az olvasók akartak tudni a karakterről, Harris meg "közkívánatra" megírta ezt a sztorit. Az igazi probléma ezzel csak az, hogy Lecter karaktere szerintem attól működött az első két regényben, hogy a zsenialitását és az őrületét is csak felvillantotta az író. A bárányok nem kiáltott folytatás után - és érzésre nem is volt elég puskapora ahhoz, hogy ebből érdemlegeset kihozzon. A filmek közül (ha nem számítjuk a Risingot, már pedig én nem nagyon merem számítani - bár a regény még előttem van) is ezt éreztem annak idején a leggyengébbnek, írásban meg még jobban átjön, hogy nagyjából vaskos száz oldalnyi történést rakott bele egy igen vastag könyvbe. Mason Verger és a húga olyan aberrált, ami már nem lehet reálisnak érzékelni - túl van pörgetve mind a két karakter és szigorúan nem a pozitív értelemben. "Legyen egy életképtelen gazdag nyomorék, de olyan, hogy undorodj a leírásától is, meg persze pedofil, gyerekkínzó és szadista. A húga meg akarjon tőle spermát, mert... csak." Ráadásul kőkemény fanservice van, ami napjainkban már tök normális, de egy 1999-ben papírra vetett folytatástól nekem helyenként kiverte a biztosítékot. Hozzuk vissza Barnyt. Lecter volt "cellatársa" legyen életben és 'lássuk' egy pillanatra. Lássuk a bezárt intézetet. Kerüljön be Crafword úgy, hogy semmi konkrét szerepe nincs.

Az, hogy Verger bosszút akar állni Lecteren, logikus. Az, hogy hogyan akarja csinálni, feleslegesen van részletezve, túlírva, belerakva egy rakás olyan - természetesen szintén aberrált - karaktert, akiknek semmi érdemleges szerepe, funkciója nincs. Írjunk hosszasan arról, hogy milyenek a disznók, akiknek szerepet szánnak. Borzalmasan funkciótlan az egész, hiányzik a meglepetés, mint Buffalo Billnél, vagy akár a Csorbafogúnál megvolt.

És akkor ott van Hannibal karaktere, aki a Sárkányban még sörrel öblíti le a népszámlálót (nem elírás, a filmben módosítottak rajta), de itt már három fejezetben vásárol be kristálypoharakat (de méghozzá milyeneket - három oldalas leírás!), mesterien zenél, sőt, tragikus háttértörténete is van. Persze, kell a fogódzó, de az aljas, megmagyarázhatatlanul gonosz zseni egy sznob különccé válik a szemeink előtt, aki képes oldalakon keresztül bort kortyolgatni, miközben zenél. Végtelen pénzzel rendelkezik, plasztikai műtét nélkül (minimális elváltoztatásokkal) magabiztosan mozog először Olaszországban, aztán Amerikában. Ez utóbbi különösen fájó pont. Az FBI legkeresettebb bűnözője bizonyítottan az Egyesült Államokban van - a Sárkányban és Bárányokban a jóval kisebb volumenű tetteket végrehajtó gyilkosok után olyan hajsza van, hogy oldalakon keresztül képes leírni, milyen faxokat, milyen eljárásokat alkalmaznak, hogy megpróbálják elkapni. Itt viszont a cég tisztában van vele, hogy Lecter és Starling között van egy különleges kapcsolat - amelynek természetével maga Harris is hadilábon áll - és azzal, hogy bejutott az országba. Ehhez képest a teljes szervezet le se szarja, fogalmunk sincs, mit csinálnak, hogy megpróbálják üldözni, Starlingot a kutya nem figyeli, így Hannibal tök nyugodtan ki tudja figyelni futás közben, be tud szállni az autójába és nyalogatni a kormánykerekét. Totálisan abszurd, hogy ugyanaz az FBI, aki úgy állít csapdát a Csorbafogúnak pár évvel korábban, hogy mindent megpróbál lefedni - szegény újságírót leszámítva - egyszerűen nem figyelteti azt az embert, akivel nyilvánvaló, hogy kapcsolata van, akit keresni fog, vagy legalábbis megpróbál a közelébe férkőzni. A magyarázat pedig - miszerint az egyik főmufti Verger zsebében van - egyszerűen nem állja meg a helyét.

Mégsem Lecter szívja meg ebben az erőltetett folytatásban a legjobban - a karakter változása, amely érezhetően Hopkins sokkal arisztokratikusabb megformálása, kisugárzása miatt történt meg - valahol mélyen még érdekes is; Starlingra viszont egyszerűen nincs mentség. Az okos és törtető nő, aki a bárányokban képes megnyílni Lecternek és valahol megnyitni, megérinteni őt is, aki elkapja az egyik legkeresettebb sorozatgyilkost erre a regényre gyakorlatilag egy szó szerint ostoba biodíszlet, akit azért mindenki - olyanok is, akiknek kurvára nem vagyunk kíváncsiak a belső gondolataira - meg akar, vagy akart baszni, akihez mindenkinek van legalább egy rossz szava és akinek annyira telik a nyomozás során, hogy amikor kényszerszabadságra küldik, a levegőbe mond minden nélkül egy vádat, aztán elvonul. Érthetetlen, sőt, azzal, hogy ennyire "töketlenné" teszik, gyakorlatilag kihúzzák Hannibal motivációjának a méregfogát is. Miért érdekli ez a nő? Nem csodálom, hogy Foster nem vállalta el a folytatást. Azt már igen, hogy az elképesztően tehetséges Moore miért.

Az egyetlen "szerencséje" a regénynek az az, hogy Harris még mindig egy kitűnő író. Hannibal rémtetteit ugyanolyan tárgyilagosan vezeti le, mint a rajongását a különleges ételek iránt, ennek pedig van egy különleges hangulata (amelyet a film amúgy öncélú gusztustalankodásban mutat meg). Ráadásul, bár érződik, hogy a "Hopkins-féle" Lecternek épít folytatást - és nem a regényeiben szereplőnek -, nem dobja ki szándékosan az eredeti koncepciót; a "vörös szemek", a film Hannibáljánál jóval kiszámíthatatlanabb cselekedetet és tetteknek köszönhetően még mindig megvan az az egzotikum, ami amúgy a színész zseniális játékából teljesen kivész.

Nem mondom, hogy bántam, hogy elolvastam, de továbbra is tartom, hogy nagyon felesleges és erőltetett folytatás.

*szerk* Ha pedig úgy gondolta az ember, hogy a film befejezése egy abszurd balfaszság, akkor megnyugodhat: a könyvvé még nagyobb. Valahol olvastam, hogy a forgatókönyvíró és Harris is versenyt futott a "legborzasztóbb és leghülyébb" ending címéért és bármelyik is nyert, az olyan, mint egy érem a paralimpián. Büszke lehetsz rá, de attól még belül tudod, hogy retardált vagy.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Elég rég olvastam és kb. csak arra emlékszem, hogy a Hannibal egyáltalán nem tetszett.

Szédült Simon mondta a cukrásznak a vásáron:
Ide a sütikkel, vagy átkúrom a fejed a palánkon.

When people get too chummy with me I like to call them by the wrong name to let them know I don't really care about them. - Ron Swanson


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Valami ilyesmi élmény volt a film maga is, mondja a Captain Obvious-énem. Legalább el tudtam olvasni a spoilerek ellenére, hogy megtudjam ugyanazért béna a regény is, és ez vélhetően jobban szórakoztatott, mint amit a könyvtől várhatok.

Azért az első kettő kötet miatt egyszer talán belevágok a trilógiába, de nem hoztad feljebb a listámon.

Sors bona, nihil aliud.



en megint a haromtest problemat olvasom. meg mindig kivalo konyv.



Most átgondolva lehet, hogy tényleg spoileres, remélem senki szórakozását nem rontottam el, de mentségemre szóljon, hogy egy - itthon - 2000-ben megjelent könyv (és egy 2001-ben debütált film) summázásáról van szó tulajdonképpen. Nem szívesen raknám spoilerbe, pláne, hogy igazán nagy "poénokat" nem lőttem le - bár nem is sok van - a végéről meg direkt nem beszéltem, pedig az húzott fel a legjobban, de olyan szinten, hogy esküszöm, még az orrom vére is eleredt. Emlékszem, a film befejezése is faszság volt, de olyan "utat hagyunk a folytatásnak" faszság, a könyvé viszont szimplán csak debil.

Amúgy azt muszáj kihangsúlyozni, hogy bár Harris korábbi műveihez képest tényleg gyengébb és erőltetettebb, önmagában ettől még egy simán könnyen olvasható mű. Harris fantasztikus író, néhány leírásától szó szerint borsódzott a hátam. A fenti "dühkitörésből" fakadó kritika a könyvsorozat eddigi darabjaihoz képest érzett minőségesés miatt született meg. Simán ajánlható azoknak, akik szeretik a helyenként kegyetlen és gusztustalan írásokat, mert olvasatja magát. Mint "Harris-regény" 4 pontos max, de mint regény, akár 7-nek is mondanám. Kivéve a befejezést.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Én csak a zseniális A bárányok hallgatnak miatt érzem magam célközönségnek, a többi négy film nem fér bele a motiváló kategóriába. Illetve az ötödiket, a Risingot nem láttam, hátha majd az! :D

Sors bona, nihil aliud.



Thomas Harris - Hannibal ébredése (Spoilerekkel)
Miután a Hannibal keserű csalódás volt, és halványan emlékeztem a filmre is, így igen csak óvakodva mertem belevágni Harris negyedik regényébe - amely kronológiailag az első helyet foglalja el - a karakterről. Ahogyan fentebb is írtam: nem igazán érdekelt a karakter születése, úgy éreztem (és érzem most is), hogy annak a sátáni gonoszságnak, ami belőle árad az első két regényben - és amelyet alaposan túltol a Hannibalban - nem is lehet normális múltat adni. Ha pedig Harris tökös lett volna, akkor úgy próbálja meg, hogy alapból "nem indul hendikeppel" - szinte beleborzongok, milyen izgalmas is lett volna Lecter, ha nem azért születik meg, mert traumákat él át, hanem egy unatkozó pszicho, vagy szociopata egy gazdag családban kiemelkedő intellektussal és állatkínzási hóborttal. Nem mondom, hogy jó regényt lehetett volna kanyarítani köré, de gyanítom, hogy sokkal inkább elgondolkodtatóbb, hátborzongatóbb lett volna a tény, hogy az antihős valójában "normális", vagy annál jobb helyzetből indult neki az életnek.

Na, ettől mindenesetre nem kell félni az ébredésében, amelybe az író igyekszik mindent belezsúfolni, amit csak amerikaiként olvashatott a keleti frontról, a fasizmusról, a ruszki elnyomásról és hasonlókról. Hannibal Lecter, a "furcsa és zseniális fiú", aki szereti a húgát a második világháború poklában elveszíti a lányt leszámítva az összes hozzátartozóját, majd egy gátlástalan rablóbandával egy kegyetlen télre egy fedél alá kerül. Étel nincs, vagy ha van, nem lakatja túl jól a gyilkosokból, rablókból és semmitől vissza nem riadó, velejéig gonosz alakokat - akikkel Harris meg sem próbál emberibb oldalt megvillantani, gondolom, ezzel kívánja elérni, hogy a sajátságos módszerei ellenére Hannibalt hősnek tudjuk tekinteni - majd jön egy filmszakadás, és történetünk sötét hőse már egyedüli túlélőként botorkál a fronton.

A regény eleinte két szálon fut: egyrészt láthatjuk, ahogy Hannibalt először apja testvére, majd pedig annak felesége, egy japán hölgy pártfogásába veszi, másrészt pedig tanúi lehetünk annak, ahogy a kiemelkedő intellektussal rendelkező, elképesztően tehetséges művész és mindenes fiatalon az orvosi pályára lép, miközben megpróbál visszaemlékezni arra, mi is történt azon a végzetes télen. Őszintén szólva a regény ezen része - azt leszámítva, hogy Harris érezhetően ezt a művét írta meg a legjobban, a szöveg gördülékeny, az események kellően gyorsan és izgalmasan követik egymást - kicsit feleslegesnek érződik. Hannibal felépítgeti elmepalotáját, de megszállottja annak, hogy visszaemlékezzen az eseményekre. Amikor ez - részben sikerül - akkor indul el a harmadik szál, amely jóval több akciót, viszont jóval kevesebb valódi Hannibalt mutat be. Lecter ugyanis rájön, hogy kik voltak vele annak idején a vadászházban, ezért a lehető legamatőrebb módszerekkel a nyomukba ered. Nyoma sincs meg a zsenijének, szinte ösztönszerűen próbál végigmenni a listán, miközben persze jó néhányszor hibázik is, ezek a hibák pedig mindig a szerencsének köszönhetően nem kerülnek az életébe. Beutazási engedélyt kap abba az országba, ahol a családi kastélya állt - és jelenleg kőkemény szovjet elnyomás alatt áll - de senki még csak meg sem próbálja követni (egy valakit leszámítva), sehol egy rettegett "helyi ÁVÓS", meggyilkol valakit, majd hazatér. Otthon aztán valóságos mészárlásba kezd, míg a végére - ez talán nem meglepő - nem csak azt tudja meg, mi lett a kis Mishával (a húgával) de elégtételt vesz a sérelmeiért, ezzel pedig - no meg egy sötét felfedezéssel a vállán - immáron megszabadulva a rémálmoktól nyugodtan kóborolhat. Egy - meglehetősen ügyetlenül elkövetett - gyilkosságot sem varnak a nyakába, konkrétan priusza sincs, így aztán nyugodtan léphet le Franciaországból Amerikába, hogy új életet kezdjen - egy olyat, amely aztán először A vörös sárkányban, aztán pedig az A bárányok hallgatnakban folytatódik és a Hannibal-ban végződik (?).

Bár a szöveg gördülékenyebb, a cselekmény gyorsabb, mint ahogyan azt eddig megszokhattuk, Harris egy komoly hibát követett el szerintem. Hannibal itt nem kap maga ellen egy érdekes "riválist" - a francia nyomozó, aki a tesze-tosza módon próbálkozik a meggyőzésével, minden, csak nem méltó ellenfél, és hát a "vadászház lakói" között sincs igazán senki, aki akár intellektusában, akár bármilyen más módon felvehetné a versenyt vele. Hannibal Unleashed lenne hű cím emiatt.

Ami viszont kifejezetten tetszett, az az, ahogy Hannibal, ahogy egyre több dolgot fedez fel a múltjából, egyre inkább veti le emberi mivoltát. Ráadásul mindezt nem a Hannibal-kötetre jellemző, szájbarágós módon vezetik fel, hanem apróságokban. Elmaradnak az apró versek, a kötelező körök, míg végül, amikor feltárja a húsbamarkoló igazságot, egyszersmind végez mindenkivel, aki a céltábláján volt, már az a nő sem érdekli, akibe eleinte szerelmes, akiért eleinte még gyilkolni is képes. Hannibal, az árva némagyerek, aki beleszeret (?) apja testvérének egykori feleségébe, a végén már nem érez emberi vonzalmat iránta - azzal, hogy a küldetését teljesítette, megszűnik emberi lénynek lenni, valami mássá válik, méghozzá - ahogyan azt a regényben ki is mondatják az elvileg ellenfélfigurának szánt nyomozóval - "egy szörnyeteggé". Körülbelül azzá, akit aztán később - jóval később, ki tudja, miféle borzalmak elkövetése után - mi magunk is megismerhetünk.

A Hannibal Ébredése nem rossz regény, ha úgy vesszük, a tetralógia közel sem a leggyengébb darabja - az a Hannibal - marad, de akár csak az, kicsit felesleges. De ha már így sikerült, hát legalább izgalmasan sikerült megfogalmazni, papírra vetni.

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!